Hogy állíthatja bárki egyértelműen, hogy egy bizonyos fajta minden egyede veszélyesebb, akármelyik más fajta bármely egyedénél? Kik állítják össze a veszélyesnek talált fajták feketelistáját? Mitől számít valójában veszélyesnek egy kutya? Amikor kutyatámadásról hallunk a híradásokban, mindig felkapjuk a fejünket. Tudni akarjuk milyen fajtájú volt a kutya és a körülményekre esetenként már nem is emlékszünk, csak állítjuk egy-egy fajtáról, hogy az veszélyes. A kormány és az önkormányzatok is egyre több intézkedést hoznak a vélt biztonság megvalósítására. A póráz előírt használatát közterületeken abszolút mondhatjuk jogosnak, hiszen ezzel nemcsak környezetünket, hanem saját magunkat és kutyánkat is védjük. Magunkat a vitás helyzetektől, a bírságtól és a gyilkos pillantásoktól, a kutyát pedig a szökéstől, gázolástól vagy más hasonló veszélyhelyzetektől. Felelős, empatikus kutyatartóként tiszteletben kell tartanunk mindazokat, akik félnek a kutyáktól, így ők is biztonságban érezhetik magukat. A szájkosár viszont más tészta. Akár előítélet forrása is lehet. Hiszen ha az ember egy szoros pórázon sétáltatott, szájkosárral felszerelt kutyát lát, hajlamos rögtön harapósnak titulálni és jó messzire elkerülni. S így valószínűleg kevesen fognak odajönni azzal, hogy „jaj de édes, megsimogathatom?”. Persze ha a gazda tudja, hogy kutyája támadólag léphet fel más emberekkel, kutyákkal szemben, akkor igenis tegyen rá szájkosarat (bár fém szájkosárral is tud a kutya sérülést okozni). Ezenkívül sok más kérdés is felmerülhet bennünk. A tereket, parkokat ellenőrző közterület-felügyelő, vagy az eljáró rendőr vajon mennyire ismeri a különböző kutyafajtákat? Mert az nem lenne túl életszerű, hogyha valaki egy kis kutyahatározót lapozgatva vizslatná, hogy vajon jogosan büntet e vagy sem. Hogyan állapítják meg egy keverék kutya pontos „összetételét”, mikor ez sokszor még a leggyakorlottabb szemnek is problémás lehet. Mindenesetre érdekes lenne próbára tenni a bírságolókat egy kis fajtafelismerő játékkal, hisz a legtöbb kutyás nap mint nap szembesül azzal, hogy az átlag járókelő mennyire nem ismeri a különböző kutyafajtákat. Ez alól csak néhány fajta kivétel, de gyakran még azoknak sem tudják a pontos nevét. Így lesz a németjuhászból farkaskutya, a shetlandi juhászkutyából „kislesszi, kölyöklesszi” és minden kék szemű kutyából husky. Olaszországban törvény mondja ki, hogy milyen fajta számít veszélyesnek. 92 fajtát sorolnak fel, mint potenciális veszélyforrás, köztük a border collie, a welsh corgi és a bernáthegyi. Az olasz feketelistán a staffordshire terrier például nem szerepel. Ezeket a fajtákat nem tarthatja kiskorú, illetve (állati vagy emberi élet ellen vétett) büntetett előéletű személy, sétáltatáskor pedig kötelező a póráz és a szájkosár használata, valamint felelősségbiztosítást kell kötni rájuk (kb. 50 000 Ft évente). A törvény rekordgyorsaságú megszületését az egyre gyakoribb kutyatámadásokkal indokolták. Bármilyen hasonló listát néz át az ember, a veszélyesnek tartott fajták sok esetben teljesen különböznek. Egy amerikai feketelista (négy nagy szervezet adta ki, köztük az American Veterinary Medical Association) szerint például kiemelten veszélyes fajta a dalmata és a csau-csau. Az USA-ban 1979 és 1994 között 279 (regisztrált) halálos kimenetelű kutyatámadás történt. Az adatok napvilágra kerülése után a Pennsylvania Egyetemen kutatást kezdtek, Állati interakciók a társadalomban címmel. Négy szempontból vizsgálták a kutyákat: tulajdonos felé mutatott agresszió, idegenekkel szembeni agresszió, más kutyákkal szembeni agresszió és rivalizálás más kutyákkal. Évekig tanulmányozták és pontozták a fajtákat, s ez alapján állították össze a 15 legveszélyesebb fajta listáját (pl csivava, papillon, tacskó, lhasa apso, jack russel terrier, stb). A tanulmány készítői azonban egyértelműen kijelentik, hogy minden fajta minden egyede különböző személyiségű és különböző helyzetekben, más mértékben lehet agresszív. A kutatók szerint nagyobb hangsúlyt kell fektetni az olyan okok, helyzetek vizsgálatára, amik miatt egy kutya támadóan léphet fel. Mint pl. bántalmazás, elhanyagoltság, láncra verés, düh, rossz nevelés, képzés hiánya, veszélyhelyzet, ijedtség, félelem, rossz szocializáció, kölykeit védelmező anyakutya, sérülés, betegség, fizikai fájdalom. Ez a tanulmány is bizonyítja, hogy nem lehet egy fajtáról kategorikusan kijelenteni, hogy veszélyes. Ha egy fajtát külleme vagy a vele kapcsolatos feltételezések, hiedelmek alapján ítélnek meg, azt nyugodtan nevezhetjük „kutyarasszizmusnak”. A veszélyes kutya ugyanis nem biológiai, hanem emberi produktum. Veszélyesnek, harapósnak csak olyan egyedet tarthatnak, aki már legalább egyszer támadott. Ilyen esetben pedig nem a kutyákat kéne büntetni, hanem az olyan gazdákat, akik mellett ilyenné vált. Az állat alapvető vérmérséklete, öröklött hajlama az agresszióra, és habitusa befolyásolja ugyan a személyiségét, de tragédia akkor történhet, ha a gazda kezéből kicsúszik az irányítás. Persze könnyebb kijelenteni, hogy egy eb kezelhetetlen és veszélyes, mintsem a gazdának bevallani, hogy nem tudja kezelni a saját kutyáját. Minden embernek ismernie kell a saját és kutyája határait, illetve azon fajta jellemzőit amit tart vagy tartani akar. Ha nem vagyunk elég határozottak, képtelenek vagyunk parancsolni akkor ne válasszunk olyan fajtát ami ezt kifejezetten igényli. Egy erős, domináns kutya, aki nem tanulja meg a megfelelő viselkedést, valóban veszélyessé válhat környezetére. S hiába valaki rutinos kutyatartó, nagy a különbség fajta és fajta tartása között. Egyes fajtákra már teljesen ráragadt az előítélet, miszerint eredendően veszélyesek. Ezek a kutyák még a filmekben is mindig a gonosz szerepét kapják. Cesar Millan a kutyasuttogó, évek óta küzd azért, hogy lemossa a pit bull terrierek véres hírnevét. Saját maga is pit bullt tartott, tart a mai napig. Látva az ő kutyái viselkedését, senki nem vonhatja kétségbe, hogy bármilyen fajtából lehet igazi kezesbárány, csak emberi hozzáállás kérdése az egész. Éppen ezért némely európai országban kötelező ebtartási tanfolyamot végezni és vizsgát tenni a kutyatartóknak. A tanfolyam végeztével a hallgatók kutya-jogosítványt kapnak. Az oktatás a kutyák megismerésére, nevelésére és helyes tartására koncentrál. A fentiek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a fajta alapú besorolás nem vezet sehova. A kutyák viselkedését csak egyénileg lehet minősíteni. A nevelési és tartási körülmények fontosságát pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni. Egy kutya, ha rossz kezekbe kerül – fajtától függetlenül – könnyen fegyverré is válhat. Veszélyessé válhat egy kutya, ha gazdája emberként és nem kutyaként kezeli. Veszélyessé válhat egy kutya, ha gazdája nem fordít elegendő figyelmet a szocializációra, és a nevelésre. Veszélyessé válhat egy kutya, ha gazdája ütéssel, veréssel, rúgással próbálja fegyelmezni. Veszélyessé válhat egy kutya, ha a gazdája nem képes irányítani. Az igazi veszélyt nem a kutyák jelentik a társadalomra, hanem az ember maga. Az emberi tudatlanság és felelőtlenség az, ami igazán veszélyes.