A veszettségnek elsősorban közegészségügyi jelentősége van. A kórokozó rhabdovírus emberek halálos megbetegedését okozza, ezért állatoktól való fertőződésüket minden módon meg kell akadályozni. A fertőzés leggyakoribb forrása a veszett állat (pl. róka) harapása. A harapott sebből a nyállal odakerült vírus az idegpályák mentén, a gerincvelőn keresztül jut fel az agyvelőbe. Az agyvelőben főleg az Ammon-szarvak, a közép agy és a nyúltagy szürkeállományában okoz gócos elváltozásokat a ragályanyag. Pofán érő harapás esetén a vírus közvetlenül az agyi idegek mentén hatol az agyba. Az agyvelőben elszaporodott kórokozó aztán szétszóródik a szervezetben, eljut a nyálba, amely aztán a betegség továbbvitelében a legnagyobb szerepet játssza. A kutyák veszettségének a klinikuma igen változatos. A lappangási idő legtöbbször néhány hét, előfordul azonban, hogy csak néhány nap, másrészt nem kizárt több hónapos, több mint féléves inkubáció sem. Általában minél közelebb történt a marás az agyhoz, annál rövidebb a lappangás és megfordítva. A dühöngő veszettség a kutya viselkedésének a megváltozásával, ingerlékennyé, izgatottá válásával kezdődik. Az ugatás rekedtté válik, a kutya támadó magatartást vesz fel, kimerülésig igyekszik ketrecéből, láncaitól megszabadulni. Ha mozgása szabaddá válik, messze elkóborol és az útjába akadó embereket és állatokat megharaphatja. Ezzel egy időben vagy később bénulásos tünetek (pl. kancsalság, az állkapocslógás, a garatbénulás stb.) válnak megfigyelhetővé. A kutyák ilyenkor képtelenek ételt, ivóvizet felvenni, szájszögletükből nyál csurog (víziszony). Megbénulnak a törzs- és a végtagizmok is. és a beteg 2-4 nap alatt elpusztul. A csendes veszettségben elmarad az izgalmi stádium, a dühöngés. A nyugodtnak, tompultnak tűnő kutya azonban hirtelen megmarhatja a felé nyújtott kezet. Ilyen esetekben főleg a bénulásos jelenségek állnak előtérben, és pl. az étvágytalanság panasszal állatorvoshoz kerülő kutya azért nem eszik, mert garatizom bénulása van. előfordulnak a legkülönbözőbb átmenetek a két kórforma között. A veszettség változatos klinikai képe, valamint rendkívüli veszélyessége következtében megállapítása nagy óvatosságot igényel. Veszettségre minden esetben gondolni kell, ha a kutyán a viselkedés megváltozását vagy a központi idegrendszer megbetegedésére utaló bizonytalan tüneteket észlelünk, különösen azoknál a kutyáknál, amelyek veszett rókák vagy macskák harapásának ki lehettek téve, nincsenek beoltva vagy gazdájuk ezt nem tudja igazolni. Veszett, de még veszettségre gyanús kutyákat sem szabad gyógykezelni, hanem az érvényben lévő állategészségügyi rendszabályok szerint kell eljárni. A veszettség postmortem megállapítása az elhullott kutya agyvelejéből hatósági állat-egészségügyi intézetben, szövettani vizsgálattal, vírusantigén-kimutatással vagy kísérleti állatoltással történhet. A kutyák évenkénti kötelező veszettségoltása kötelező. A rendeletek szerint kötelező minden három hónapos kort elért ebet három és négy hónapos kora között, majd hat hónapon belül ismételten veszettség ellen beoltatni. Az egy évnél idősebb kutyákat pedig évenként kötelező veszettség ellen beoltatni (itt jegyzendő meg, hogy a ma használatos veszettség elleni oltóanyagok biztonságosak, így a kutyáknak akkor sem történne semmi bajuk, ha akár két hét múlva újraoltatnánk őket veszettség ellen)! Tehát mindenképpen tanácsos nem napra pontosan kivárni az egy évet a kötelező veszettség elleni oltás tekintetében!). Itt jegyzem meg, hogy részben ezért is kell az oltási könyvre nagyon vigyázni.