A kutya az ember legjobb barátja, mondják, ám hétről hétre dobnak ki, kínoznak meg ebeket. Hát ezt érdemlik legjobb barátaink? Miközben ők hűségesen szeretik gazdájukat, mit sem sejtve arról, hogy ha ez a gazda megunja, akkor kihajítja az utcára, mint egy szemetet. Szomorú, de azt kell mondanunk, hogy mindennapos esetté vált, hogy valaha felelősségteljes (?) gazdák teszik utcára megunt állataikat. Nem ritka, hogy kukában, csatornában vagy egyszerűen az út szélén találják meg az ebeket az állatvédők. Pedig a 2004. évi X. törvény értelmében állatot kitenni, elhagyni bűncselekmény: A törvény részleteiben módosítja a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényt és néhány hozzá kapcsolódó jogszabályt. A módosítások bűncselekménnyé nyilvánítják az állatkínzást. Aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. Mégsem javul a helyzet, hiszen az állatmenhelyek tele vannak, és sokszor már ők sem tudnak mit kezdeni az elhagyott jószágokkal. A kis kedvencek szaporodását a gazdik nem kontrollálják. Sok olyan állat is utódokat visz a házhoz, akiket a gazdák nem is vártak. Így sokkal több a házi kedvenc, mint amennyire ténylegesen igény van, így az állatoknak gazdát kell találni, ami viszont elég nehéz. De ez még nem magyarázat arra, hogy miért egyszerűbb az éj leple alatt az utcára dobni, vagy megölni az újszülött, vagy akár a vemhes állatot. Az egyik legismertebb kutyamenhely Budapesten, az Illatos úti telep, ahol most is rekordszámú kisállat kénytelen egyenként három négyzetméteren nyomorogni az emberi felelőtlenség miatt. A legszánalmasabb az, hogy a gazdák úgy hozzák be a megunt állatot, mintha nem is az övék lenne, így a rendelet szerint két hetet mindenképpen a telepen kell tölteniük, addig ugyanis nem adhatóak örökbe. Gondoljunk bele egy pillanatra, hogy ha nem lennének a kutyák, hány ezer ember lenne a romok alatt, mennyien fagytak volna meg a hótakaró alatt, vagy hányan fulladtak volna vízbe. Ez csak néhány helyzet, ahol a kutya tud segíteni. Az embernek segít, vagy az emberen segít, a lényeg ugyanaz: társ és barát tud lenni. Sokszor mondjuk, hogy hát „nézzél rá, olyan, mint mi, csak éppen nem beszél”, mégis értjük minden mozdulatát. Ha figyelünk rá. A kutyáknak a legfontosabb, hogy szeressék őket, és hogy kötődhessenek valakihez. Egy menhelyi kutya két hét múlva is emlékszik rá, hogy ki simogatta meg egyszer tíz percen keresztül. A tapasztalatok azt mutatják, hogy Magyarországon nagyon nehéz befogadókat vagy végleges gazdákat találni a kidobott jószágoknak, az öreg vagy beteg állat esetében pedig szinte lehetetlen. Éppen ezért létezik egy szervezet - Animal Life - amely már évek óta Ausztriába és Németországba menti a kutyákat, ahol mindent elkövetnek, hogy megfelelő gazdát találjanak számukra. Az Animal Life a gyepmesteri telepekről hetente menti a kutyákat. A nyári időszak a legkritikusabb számukra, a telepek ilyenkor még inkább megtelnek a kidobott kedvencekkel, és az állatvédők nehezen bírják, de muszáj, mert a lelkiismeretük így diktálja.