Életünket aktívan betöltő kutyánk halála azonos az emberi veszteséggel. Sokan családtagként kezelik kedvencüket, akiért bármit megtennének. Szeretett kutyusunk elvesztésekor ugyanazt a fájdalmat éljük át, mint bármilyen haláleset kapcsán. A halálhírére sokan tagadással válaszolnak: „ez nem lehet igaz”. Érzelmileg bénultnak, kiüresedettnek érzik magukat, máskor az érzelmek sokasága tör rájuk. Úgy érzik, nem tudnak tisztán gondolkodni, válaszolni. Ez az állapot néha – tévesen a közömbösség érzetét kelti a kívülállókban, ami később konfliktusok forrásává válhat a hozzátartozók között. A haláleset híre azonban kiválthat más reakciókat is: egyfajta érzelmi vihart, kontrollálhatatlannak tűnő érzelemkitöréseket. A sokk időszaka általában néhány perctől 1-2 napig tart; annál hosszabb lehet, minél váratlanabb a veszteség. A sokk időszakának általában az vet véget, hogy a gazdiban tudatosul a halálesettel kapcsolatos feladatok. A temetés. Ez a feladat azonban nagy megpróbáltatást jelent. A gyászoló sokszor tehetetlenséget érez, önbizalom csökkenést él át. A világ ködösnek álomszerűnek tűnhet számára (derealizáció), úgy érezheti, mintha mással történnek az események. Ebben az időszakban egyesek túlságosan passzívak, mások fokozott tevékenységgel próbálják elterelni figyelmüket érzéseikről. Előtérbe kerülhet a haláleset miatt érzett düh, vádaskodás, ingerlékenység, bizalmatlanság. A temetésen való részvétel nagyon fontos a gyász szempontjából: tudatosítja az elválást, lehetőséget ad az érzelmek kifejezésére. Sokan azt gondolják, hogy a temetés után könnyebb lesz a gyász. Ez azonban tévedés: valójában a gyász legnehezebb szakasza kezdődik el ekkor. Szembesül a veszteséggel. A temetést követően az érzelmek kavalkádszerűen nyilvánulnak meg. Szomorúság megkönnyebbülés, magány, tehetetlenség, megsemmisültség, kiüresedettség, félelem, szorongás, harag válthatja egymást kontrollálhatatlannak tűnő módon. A legtöbb gyászoló érzéseiben erőteljessé válik az elkövetett vagy meg nem tett dolgokkal kapcsolatos bűntudat, az ebből adódó önvád, hogy nem tudott elbúcsúzni. A gyászoló úgy érzi, mintha saját énjének egy része is megszűnt vagy megcsonkult volna. Gondolatainak középpontjában az elhunyt áll, szinte elmerül a vele kapcsolatos emlékekben. Gyakori ebben az időszakban a halott jelenlétének az érzékelése illúziók, illetve rövid akusztikus vagy vizuális hallucinációk formájában. Az elhunyttal kapcsolatos átmeneti hallucinációk, a gondolkodás regresszív jegyei, valamint az érzések szabályozhatatlansága a kontrollvesztés érzése a gyászolóban a megőrüléstől való félelem alapjait képezheti. Valójában ezek a jelenségek a gyász természetes velejárói; önmagukban nem jelentenek pszichózist. A veszteség feldolgozása azt jelenti, hogy a gyászoló érzéseiben és emlékeiben az elhunyttal kapcsolatos múlt úgy él tovább, hogy emellett képes a megfelelő életvitelre. Ennek főbb jegyei a következők: - A gyászoló az elhunytra már nem, mint külső létező, hanem mint belső alakra, emlékképre gondol. - Az elveszítettről már úgy tud beszélni, hogy reménytelenséget, kilátástalanságot ébresztene benne. - Újra tud bűntudat nélkül örülni az élet szépségeinek, anélkül, hogy az elhunyt elárulásának tekintené. - Megszilárdul a self-integráció érzése: a gyászoló már tudja, hogy képes életének folytatására, céljainak megvalósítására. - Gondolkodásában és magatartásában a kifelé fordulás, a jövőre irányultság dominál. - A korábbi szociális kapcsolatok megújulnak, és a gyászoló képessé válik arra, hogy – bűntudat nélküli – új, örömteli kapcsolatokat is kialakítson. - Megszűnnek a gyásszal kapcsolatos testi tünetek. - A gyászoló képessé válik arra, hogy a veszteséggel összefüggő új szerepeket adaptívan betöltse. Amikor ezeken a fázisokon túl vagyunk, és úgy érezzük, hogy képesek vagyunk újra a normális életvitelre kedvencünk elvesztése után, elgondolkodhatunk azon, hogy egy újonnan érkező kis kedvenc pótolhatja-e a hiányát? Természetesen pótolni nem tudja, de szeretni lehet és újabb élményeket, szeretetet oszthatunk meg vele. Zsófi néni megosztotta velem kedvencének Nico-nak, spánieljének az elvesztését. Kutyusa 12 éves volt, amikor magára hagyta gazdáját. Halálát megelőzően jártak orvosnál, mert a kutya nagyon köhögött és beteg volt. Az orvosi ellátást követően néhány órával szinte a karjaiban halt meg kiskutyája. A veszteség következtében, mint minden ilyen esetben vádaskodott, a nem megfelelő orvosi ellátás a nem megfelelő injekció miatt az állatorvost okolta Nico halála miatt. A veszteségben gyermekei vele voltak, akik gondoskodtak a kutya emberséges temetéséről, akinek még koporsót is vásároltak és édesanyjuk kertjében el is temették. A koporsóba behelyezte kutyusa mellé kedvenc játékait, babáit és még a kedvenc csokoládéját is. Az eset három éve történt, de nincs olyan nap, hogy drága kiskutyája sírját ne látogatná meg. Nico halálát követően három hónappal lányától kapott egy kiscsöppséget Elenor-t a sharpei-t. Zsófi néni nagyon nem akart újabb kutyát, megpróbált tudomást sem venni róla, de Elenor olyan szeretetreméltó és szeretet éhes kiskutya volt, hogy hamar megszerette magát gazdijával. Az elmúlt három évben igazi kutya-gazdi kapcsolat alakult közöttük, de mindig hangsúlyozza, hogy úgy szeretni soha nem fogja tudni, mint Nico-t. Szakemberként úgy gondolom, hogy a halálfeldolgozásnak mindenképpen meg kell történnie, ahhoz, hogy újabb kutyát engedhessünk a közelünkbe. Ez az időszak általában három és hat hónap, ezen belül meg kellene, hogy történjen a halálfeldolgozás. Azonban vannak olyan személyiséggel rendelkező emberek, akik számára ez az időintervallum rövidnek bizonyul. Egy új jövevény fogadása elfogadása sok időt vehet igénybe, mert még mindig elhunyt kutyánk emlékei törnek elő bennünk, amikor csak ránézünk az újonnan érkezőre. Az állatok, de elsősorban a kutyák könnyen meg tudják magukat szerettetni, hízelegnek, odabújnak, ha szomorúak vagyunk és tudnak velünk együtt örülni, ezért könnyebb az elfogadásuk. Zsófi néni története is ezt igazolja, hogy kedvencének elvesztését követően három hónappal érkezett életébe az új kutyus, tény, hogy nem az ő döntése volt, de ez a jellegű terápia is hatékony volt. Az űrt, amely a korábbi három hónapot jellemezte szépen lassan kezdett eltűnni és újra képes volt szeretet adni és kapni. A gyász, mint állapot, számos hasonlóságot mutat a transzállapottal. A figyelem beszűkülése, a belső emigráció folyamata, a tervező funkciók háttérbe szorulása, az érzelmi működés túlsúlya, a disszociáció jelensége mindkét állapotban jellemző. Amennyiben új kutyát vásárolunk, vagy kapunk ez az állapot fokozatosan megváltozik a transzállapot, átváltozik örömforrássá. A figyelem újra kitágul az emigráció és a tervező funkciók újabb értelmet, nyernek. Az érzelmi működés nem a fájdalommal, hanem az új élményekkel kapcsolatos. A poszttraumális zavarok kialakulásában a disszociáció passzív mechanizmusa van jelen, a stresszhatás alatt olyan állapot alakul ki, amelyben a traumatikus élmények nem tudnak asszociatív módon beépülni. Ezért javaslom, hogy minél előbb engedjünk magunkhoz közel egy új kutyát, hogy ezek a folyamatok ne alakulhassanak ki, vagy ne erősödhessenek fel, mert ez a megváltozott állapot szervezetünkben is nem csak lelki állapotunkban súlyos problémákhoz vezethetnek. Egri Zsuzsanna Pszichológus